Szakorvosok vehették át a Richter Érdemérem Díjat

A 2023. április 21-én megtartott díjátadó ünnepségen a tavalyi, háziorvosok számára átadott elismerésekhez hasonlóan, három kategóriában osztotta ki a zsűri a díjakat a szakorvosok számára, illetve minden kategóriában különdíjasokat is hirdettek.

A Richter Gedeon Nyrt. felelősen gondolkodó gyógyszergyártó vállalatként immár több, mint 120 éve fordít kiemelkedő figyelmet arra, hogy kezdeményezéseivel támogassa és elősegítse a hazai gyógyító-kutató munka színvonalának további emelését, valamint a társadalom érdekeit szem előtt tartva hozzájáruljon az egészségügyi ellátás minőségének, hatékonyságának erősítéséhez.

A vállalatalapító születésének 150. évfordulója alkalmából a társaság a Magyar Orvosi Kamarával együttműködve tavaly egy új szakmai díj, a Richter Érdemérem életre keltésével kívánt tisztelegni Richter Gedeon szellemisége előtt. A hiánypótló kezdeményezés célja, hogy a nyilvánosság látókörébe emelje az orvostársadalom mindennapi, kiemelkedő felelősséggel járó munkáját. Az elismeréssel a vállalat támogatja az olyan innovatív ötletek, jó gyakorlatok adaptálását, melyek elősegíthetik a hazai egészségügyi ellátás színvonalának további emelését, valamint az orvosi hivatás hatékonyságának növelése által hozzájárulnak a magyar gyógyszergyártó vállalat olyan fontos célkitűzéseinek megvalósulásához, mint az egészségmegőrzés fenntartása.

A 2023. április 21-én megtartott díjátadó ünnepségen a tavalyi, háziorvosok számára átadott elismerésekhez hasonlóan, három kategóriában osztotta ki a zsűri a díjakat a szakorvosok számára, illetve minden kategóriában különdíjasokat is hirdettek.

Az év leghatékonyabb betegkommunikációját folytató szakorvosa Dr. Feller Gábor pszichiáter, addiktológus, farmakológus, a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház osztályvezető főorvosa lett, aki széles körben alkalmazható kommunikációs gyakorlatai során aktív párbeszédet folytat a fekvőbeteg ellátást igénybe vevő betegek hozzátartozóival. Figyelmet fordít az egészségügyi ellátórendszert is érintő burn-out szindrómára, de nagy hangsúlyt fektet a lakossági kommunikációra is: előadásai során a mentális egészség vonatkozásában törekszik felhívni a figyelmet a drogfogyasztás veszélyeire, az iskolai zaklatásra és bántalmazásra.  Ide kattintva megtekinthetik pályázati anyagát.

Dr-Feller Gábor

A betegkommunikáció kategóriában a zsűri Dr. Péterfi Istvánt Ph.D., a Somogy Vármegyei Kaposi Mór Oktató Kórház Szülészeti – Nőgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosát tüntette ki különdíjjal, aki a modern számítástechnika egészségügyi dokumentációba történő bevonása által az orvos-beteg közti kommunikáció javítását szolgálja. Pályázati anyaga ide kattintva elérhető.

Dr-Péterfi István

Az év legjobb prevenciós gyakorlatát folytató szakorvosa címet Dr. Watti Jezdancher belgyógyász, endokrinológus adjunktus, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház orvosigazgató-helyettese kapta, akinek hosszú távú célkitűzése, hogy a fiatal generáció tagjai képessé váljanak olyan egészségügyi szokások, hagyományok átörökítésére, amelyek hosszú távon pozitív társadalmi magatartásként tudnak megjelenni. Pályázati anyagát ide kattintva ismerhetik meg.

Dr-Watti Jazdencher

A kategória különdíjasa Dr. Mező Róbert ortopéd és rehabilitációs szakorvos, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Központi Rehabilitációs Osztályának főorvosa lett, aki évtizedes múltra visszatekintő elkötelezettsége és missziós tevékenysége során a diabéteszes lábak megmentéséért dolgozik. Győztes pályaművének köszönhetően a diabéteszes felvilágosító tevékenységének továbbfejlesztése valósulhat meg, pályázati anyaga ide kattintva érhető el.

Dr-Mező Róbert

 

Az év legkiemelkedőbb tudományos vagy innovációs munkáját végző szakorvosa

Dr. Rozsos István Ph.D., MBA., sebész és érsebész szakorvos lettaki végtagmentő applikációjával és a műtéti technika fejlesztésére való ötletével érdemelte ki a rangos elismerést. Ide kattintva tekinthető meg a pályázati anyaga.

Dr-Rozsos István

Különdíjat Dr. Bánhegyi Róbert János klinikai onkológus, belgyógyász, haematológus szakorvos, a Békés Vármegyei Központi Kórház onkológiai centrumának vezető-helyettese kapott a pályamunkájáért, akinek célja, hogy egy onkodiabetológiai témájú, a rendelkezésre álló nemzetközi és hazai ismeretanyagot, valamint a saját eredményeiket is összefoglaló szakkönyv kerülhessen kiadásra. A szakkönyv kiadásának megvalósulása már rövid távon is segítheti a daganatos betegellátást, hosszabb távon pedig szerepet játszhat az egészségügy, ezen belül az onkológiai ellátórendszer terheinek csökkentésében. Dr. Bánhegyi Róbert János pályázati anyagát ide kattintva tekinthetik meg.

Dr-Bánhegyi Róbert János

 

„Betegközpontú hozzáállásunk nem lehetne sikeres az olyan kiemelkedő orvosok nélkül, mint a Richter Érdemérem díj díjazottjai. Ahhoz, hogy biztosítani tudjuk a széleskörű hozzáférést a terápiás módszerekhez, szükségünk van az egészségügy különböző területeinek együttműködésére. Reményeink szerint ezen együttműködés újabb mérföldköve a tavaly háziorvos kategóriával indított Richter Érdemérem díj, és a most átadásra került szakorvosi kategória díjai.” – tette hozzá Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója.

 

A Dr. Kozma Róbert, a Richter Gedeon Nyrt. belföldi értékesítési és marketing igazgatója; Dr. Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke; Prof. Dr. Bódis József, az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány kuratóriumi elnöke; Dr. Keresztes Katalin Ph.D. belgyógyász, kardiológus, diabetológus főorvos; valamint Dr. Radics Judit pszichiáter-pszichoterapeuta alvásszakértő főorvos alkotta zsűri kiemelte, hogy a Richter Érdemérem elnyerésére rendkívül nagy számban érkeztek be nívós pályázati anyagok, így a döntés ezúttal sem volt könnyű.

Richter Érdemérem Díj Szakorvos zsűritagok (1)

„A Magyar Orvosi Kamara küldetése, hogy őrizze a hivatás tisztaságát, fejlessze az ellátás szakmai színvonalát, elősegítse a jobb, hatékonyabb egészségügyi kommunikációt, ami a gyógyításban partnerként kezeli a beteget. Ezeket az értékeket mind felfedezni véltük a díjazottak pályázataiban. Bízom benne, hogy a három díjazott és a három különdíjas által bemutatott jó gyakorlatok ez évben is minél szélesebb körben válnak ismertté a hazai orvostársadalom körében, és minél több szakorvos munkáját segítik majd a jövőben, csakúgy, ahogyan ez a tavalyi év során közzétett nyertes háziorvosok gyakorlataival is történt.” – tette hozzá Dr. Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke.

„Mikor tavaly tavasszal először megfogalmazódott bennünk a Richter Érdemérem gondolata, csak remélni mertük, hogy ilyen nagy érdeklődésre tartunk majd számot. Az elmúlt időszakban rengeteg pozitív és elismerő visszajelzést kaptunk, ezért is nagy öröm számunkra, hogy a háziorvosi kategória után fél évvel már a szakorvosi kategória győzteseit is kihirdethetjük. E sikereken felbátorodva ősszel a magyar egészségügy legalább ennyire elengedhetetlen szegmensét, szerves részét képező gyógyszerészek előtt is megnyílik a rangos szakmai elismerésre való pályázati lehetőség” – közölte az egybegyűltekkel Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. PR és kormányzati kapcsolatok vezetője.

A díjazottak az Érdemérem elismerés mellett kategóriánként bruttó 2 millió forint értékű díjazásban részesülnek, a különdíjasok pedig bruttó ötszázezer forint értékben. A nyertes pályázatok a www.richtererdemerem.hu weboldalon, ide kattintva is elérhetővé válnak, hogy a bennük szereplő jó gyakorlatok a jövőre nézve is további inspirációként, segítségként szolgálhassanak az orvostársadalom számára.

 

forrás: mok.hu