Rendhagyó volt a Magyar Orvosi Kamara (MOK) történetében a tavasz utolsó hétvégéje. Május 27-én tartotta meg I. kongresszusát a köztestület, az országos küldöttközgyűlés (OKGY) tagjainak pedig másnap arról is dönteniük kellett, bizalmat szavaznak-e az elnökség eddigi munkájának folytatásához. Az Orvosok Lapja Kincses Gyula elnököt, Lénárd Rita alelnököt és Nagy Marcell titkárt kérdezte.
Az OKGY tagjainak 71 százaléka voksolt a folytatás mellett a bizalmi szavazás során. Az elnök személyét vagy az eddigi munkát értékelték ekként?
Kincses Gyula (K. Gy.): Az elnökséget erősítette meg pozíciójában az OKGY, és ezen keresztül annak eddigi munkáját ismerte el. Bár formálisan az én személyemet érintette a bizalmi szavazás, amelyet én kezdeményeztem, de a döntést megelőzően az elnökségi tagok egyértelművé tették, amennyiben én nem kapok bizalmat, ők sem folytatják a munkát.
Lénárd Rita (L. R.): Az 1001 orvos hálapénz nélkül Facebook-csoportból alulról jövő kezdeményezésként növekedett fel az Újratervezés csapata, amelyet már kifejezetten a kamara megújításának céljával hoztunk létre. Az elnöki posztra annak idején megtaláltuk és megnyertük Kincses Gyulát, így tehát mindannyiunk számára egyértelmű volt, hogy ha együtt indultunk, együtt is fogunk leköszönni.
Míg az elnökség megerősítése bőven kétharmados többséggel sikerült, a munka elismerését talán beárnyékolja, hogy az Etikai Kódex kardinális módosítása mellé nem tudták megszerezni a szükséges szavazatarányt.
K.Gy.: Érdemi kérdésekben is megkaptuk a szükséges támogatást, a felterjesztett 17 módosításból 11-et szavazott meg kétharmados többséggel az OKGY, így ezek hatályba is léptek. De valóban voltak az Etikai Kódexnek bizonyos pontjai, amiken még dolgozni kell. Ezeket sorra fogjuk venni az elkövetkező időszakban, és ősszel ismét az OKGY elé terjesztjük majd.
Nagy Marcell (N. M.): Az etikai kollégium előterjesztései az OKGY-t megelőzően a területi szervezetek (TESZ) teljes támogatását élvezték, ennek ellenére úgy tűnt, mintha a tagság a küldöttgyűlésen szembesült volna ezekkel a kérdésekkel először. Tapasztalható volt egyfajta előkészítetlenség, bár csupán a hálapénzzel kapcsolatos, megengedő passzusok kerültek volna ki a Kódexből, helyükre pedig a most is hatályos, vonatkozó törvényi szöveg lépett volna. A tanulság az, hogy az érdemi párbeszédet mielőbb el kell kezdenünk, hogy kiküszöböljük a rossz vagy hiányos kommunikációt
L.R.: Az OKGY-t megelőző kongresszusunkon nézeteltérés mutatkozott az Országos Etikai Bizottság elnöke, Böszörményi-Nagy Géza, és az Etikai Kollégium elnöke, Hegedűs Zsolt között abban a kérdésben, hogy nyilvánosságra hozhatók-e a MOK etikai határozatai. A kamara mostani elnöksége teljes transzparenciát ígért az etikai ügyeket illetően is, a voksunkat továbbra is emellett kell letennünk. A kérdést akkor szabad az OKGY elé vinni, ha ebben az elnökség egységes álláspontot tud képviselni.
Ebben a kérdésben az elnökségen belül is véleménykülönbség van?
K.Gy.: Inkább úgy fogalmaznék, hogy nincsen teljes mélységében megtárgyalva ez a kérdés. Más a szerepe az etikai bizottságnak, amely a jogszerűségre és a szabályok betartására törekszik, és nem feltétlenül a változások támogatója. A kollégium elnöke viszont a nemzetközi tendenciákhoz illeszkedően a teljes átláthatóság elvét képviseli; hogy hogyan lehet az etikai ügyeket másként, nagyobb visszatartó erővel, az új törvényi szabályozásnak is megfelelően intézni. Ebben még van vita, ami inkább a változás üteméről, semmint tartalmáról szól.
L.R.: Ahhoz, hogy tisztán lássunk, olyan jogászi háttérre és támogatásra van szükségünk, amely kellően erős ahhoz, hogy a vitás kérdésekben eligazodhassunk. Ez most hiányzik.
A vita alapja az, hogy legyen minden nyilvános, vagy az orvostársadalom összezárjon és eltussoljon?
N.M.: Azzal, hogy az etikai határozatok nem nyilvánosak, sokakban ez utóbbi a kép alakulhat ki. De nem ab ovo a nyilvánosság a kérdés, sokkal inkább az, hogy ezeket az ügyeket megismerve tanulni tudjunk belőlük.
K.Gy.: Kifelé is látszania kell annak, hogy a kamara a szakma kollektív becsületét védi a nem tisztességes kisebbséggel szemben. A belső nyilvánosság egyik szerepe a visszatartó erő, de fontosabb, hogy az ügyek tanulságai nyomán hogyan lehet javítani az ellátás folyamatát.
Lehetséges, hogy éppen ettől az új szemlélettől tartanak sokan?
L.R.: A „ma én hibázom, holnap te fogsz” egy berögzült viselkedésminta, ehelyett kell meghonosítani azt a szemléletet, hogy a hibákat nem azért kell feltárni, hogy felkoncolhassuk a „bűnöst”, és az etikai eljárások sem erről szólnak. A kamara egy különleges jogosítványt kapott arra, hogy az elemi szabályokat áthágókat kizárhassa a soraiból, hiszen mindannyiunkra ráfröccsen a súlyos etikai visszaélések vagy akár köztörvényes ügyek sara. Egyébként a határozatok anonimizált közzététele most is adott, de ezzel a lehetőséggel sem éltünk. Amikor a közvélemény súlyos esetekről értesül, és a társadalom azonnali intézkedést vár, az etikai bizottságok nem állhatnak félre.
N.M.: Koncepcionálisan szeretnénk átpozícionálni az etikát: lehet valami teljesen jogszerű, de mégsem etikus – erről szól az új szemlélet. A transzparencia hiánya okozza azt is, hogy nem bízunk az etikai bizottságok tiszta, szakmai megközelítésében. Nem eljáró hatóságként kell tekintenünk ezekre a bizottságokra, hanem olyan szakmai társaságként, amely segít annak felismerésében, ha rossz irányba megyek, de megerősít, ha valamit jól csináltam.
K.Gy.: Eddig azokban a fajsúlyos ügyekben, ahol bírósági eljárás indult, a MOK feltette a kezét, és akár évekig várt az ítéletre. Ezzel szemben a mi álláspontunk az, hogy egy-egy cselekmény orvosetikai szempontból bírói döntés nélkül is megítélhető, ráadásul a MOK etikai büntetése reagálóbb és gyorsabb, mint a bíróságé.
A fentiekből úgy tűnik, hogy az országos elnökség és a TESZ-ek között megfelelő a kommunikáció, viszont a területi szervezetek mintha nem, vagy nem kellő hatékonysággal juttatnák el az információt a tagsághoz. Ez szervezeti hiba vagy kommunikációs?
K.Gy.: Nem működik jól a kommunikáció, ennek javításán az elnökségnek és a TESZ-eknek is dolgoznia kell.
L.R.: Az Újratervezés megválasztását a mögötte kialakult országos küldötti bázis tette lehetővé, ők a láncszemek a tagság felé. A fentiek tanulsága, hogy állandó, rendszeres kapcsolattartásra kell törekednünk velük. Ezt az elmúlt két évben elmulasztottuk.
Nem lehetséges, hogy a tagsággal való párbeszédet és kapcsolattartást hátráltatja, hogy máig nem alakították ki a MOK portálján azt az ígért interaktív felületet, ahol akár szakmai csoportoknak, akár a tagságnak lehetősége nyílt volna a rendszeres „találkozásra”?
K.Gy.: Az Újratervezés egyik célja éppen a szervezeti élet felpezsdítése volt, amihez többcsatornássá kell tenni a kommunikációt, ennek egyik módja az e-Kamara. Ám a szerveződéshez csupán a területi tagozódás nem elegendő: a közös érdeklődésű kollégákat kell egy platformra hozni, és ezt célozza a kamara szervezeti átalakításának terve is. Bár az interaktív felületünk még valóban nem indult el, ugyanakkor a személyes találkozókat gátolta a Covid-járvány, így nem valósulhatott meg az az országjárás sem, amelyet megalakulásunkkor vállaltunk és ígértünk. Mióta azonban enyhült a pandémia, jó néhány területi szervezet helyi gyűlésén ott voltunk, személyesen tudtunk beszámolni az elnökség munkájáról, terveiről, és jobban beleláttunk abba is, hogy helyben mik a jó gyakorlatok, és mi az, amit általánossá lehet tenni és hasznosítani országosan is.
N.M.: Az informatikai fejlesztések nem maradhatnak el, ugyanakkor az online kommunikáció sem „csodaszer”. Az OKGY-n a küldöttek kétharmada jelent meg, ami azt mutatja, hogy egyharmadukat nem sikerült megszólítanunk sem a hagyományos, sem online csatornákon, pedig két és fél éve nem találkoztunk. Meg kell találnunk azokat a lehetőségeket, amelyekkel inspirálni tudjuk az önként vállalt, közösségi munkát ebben a szervezeti kultúrában. Én egyébként örömmel tekintek vissza az elmúlt két éves munkánkra, büszke és boldog vagyok, hogy részese lehettem ezeknek a folyamatoknak.
Az elnökség első két évének vitathatatlan eredménye a béremelés és a hálapénz eltörlése. Sokak szerint a koronavírus-járványnak nagy szerepe volt abban, hogy ezt sikerült elérniük. Szerencséjük volt a Coviddal?
K.Gy.: Kétségtelen, hogy a járvány az egészségügy számos hiányosságára rávilágított, amivel a döntéshozók is szembesültek, de ez az eredmény hozzánk kötődik. L. R.: Az elnökség tagjai a megválasztásuk előtt már évek óta dolgoztak egy koncepción, ami a rendszer tisztulását tűzte ki célul. Ennek egyik kardinális eleme volt a hálapénz megszüntetése, ami csak tisztességes bérek mellett lehetséges. Ezt a tervet készen tudtuk letenni a kormány asztalára. Bár sok negatív kritikát is kaptunk a közösségi médiában, de a mindennapi gyakorlatban csak pozitív véleményekkel találkozom. Nem gondoljuk azonban, hogy felszámoltuk a hálapénzt, a Nemzeti Védelmi Szolgálatnak a kezdeti, inkább a bűncselekményekre fókuszáló vizsgálatainak körét ki kellene szélesíteni, és havi két eljárásnál többre volna szükség.
N.M.: Komoly üzenete a jogszabálynak, hogy a hálapénz adása is bűncselekmény, nemcsak az orvos, hanem a beteg vagy hozzátartozója is felelősségre vonható. Ezt pedig sokkal határozottabban kellene kommunikálnia a kormányzatnak, az egészségügy irányítóinak is a társadalom felé.
L.R.: Behajtani tilos táblákkal kellene teleszórni az intézményeket, hogy bármiféle pénzjuttatás tilos az egészségügyi ellátás során. Ahogy a KRESZ-t is be lehet tartatni, úgy ezt is.
K.Gy.: Persze, de tudjuk, hogy a sebességkorlátozó tábla nem zárja ki a gyorshajtást…
Az új egészségügyért felelős államtitkár, Takács Péter a MOK I. kongresszusán mondta el a szűzbeszédét. Van ennek jelentősége, vagy csupán a sors hozta úgy, hogy ez volt az első egészségügyi tematikájú rendezvény a kinevezését követően?
K.Gy.: Az államtitkár jelezte, hogy eljön, és szívesen meg is szólal. Gesztusértékű, hogy ez volt az első megszólalása, és leszögezhetjük, hogy ezzel mindenképpen azt jelezte, hogy számítanak a munkájuk során a kamarára. Ezt egyébként nemcsak Takács Péter mondta el a kongresszusi előadásában, hanem Pintér Sándor is a partnerséget és együttműködést ígért miniszteri kinevezését követő találkozónkon.
L.R.: Ilyen korábban még nem fordult elő, ezért rendkívüli jelentősége van. Azt mutatja, hogy a MOK az elmúlt években olyan branddé vált, ami lehetővé tette, hogy a rendezvényén erősen képviselje magát az egészségügy felső vezetése, hiszen az országos kórház-főigazgató, Jenei Zoltán is ott volt.
N.M.: A felsővezetők megjelenése rácáfolt arra a velünk kapcsolatos prekoncepcióra, hogy politikai kontextusba helyezzük az egészségügyet, és csak arról beszélünk, ami rossz, vagy nem működik, muníciót biztosítva a döntéshozók kritizálásához. Kimondtuk és kimondjuk a hibákat, de megoldási javaslatokkal éltünk és élünk. A szakmai szempontokat akarjuk érvényesíteni, ehhez azonban szóba kell állni a döntéshozókkal, mert jó irányba változtatni csak közös munkával lehet.
Nem riasztó az orvostársadalom számára ez az erős rendészeti jelenlét? Pintér Sándor és az ágazat operatív irányításáért felelős Jenei Zoltán is rendőrként szolgált korábban.
K.Gy.: A kongresszuson elhangzott megszólalások nem a rendészeti szellemet idézték, sokkal inkább a partnerségi viszony kialakításának igényét erősítették. L.R.: Korábban gyakorló orvosként kollégáimmal sokkal inkább szolgálatként, semmint szolgáltatásként tekintettünk az orvosi munkára, bár úgy érzem, a kettő nincs ellentmondásban egymással. Ahhoz, hogy az egészségügy biztosan és biztonságosan működjön, erősen szabályozottnak kell lennie.
2020 októberének első napjaiban még örömmel jelentették be, hogy a miniszterelnök módosítás nélkül fogadta el a bértáblajavaslatukat, majd két nap múlva szembesültek először az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvény szövegével, amelynek véleményezésére négy órát kaptak. Számítanak a jövőben is hasonló fordulatokra?
N.M.: Csak olyan törekvéseknek van jövője és bázisa, amelyekben az orvostársadalom is partner. Szükség van konszenzusra. Bár az ilyen fordulatokkal szemben tehetetlenek vagyunk, viszont mi nyílt kártyákkal játszunk. Az elnökségi ülések jegyzőkönyvei, a döntéshozóknak írt levelek és az azokra érkező válaszok szabadon elérhetők a MOK honlapján, így mindenki látja, mi az, amit mi akartunk, és mi az, ami végül megvalósult.
L.R.: Amikor olyan nehéz helyzetben van az egészségügy, mint jelenleg, szükség van egy jól szervezett orvoskarra, szakmai együttműködésre, mert a mai kihívások mellett csak egy rendezett terv mentén lehet végigvinni a szükséges átalakításokat.
K.Gy.: Szakmai együttműködést, de nem lojalitást ajánlunk. Érdekközösséget tételezünk fel a partnereinkről is, egy jobb egészségügyi rendszer kialakítása érdekében.
Optimistának tűnnek, pedig a MOK kongresszuson Sinkó Eszter egészségügyi rendszerelemző úgy fogalmazott, az ország gazdasági helyzetből kiindulva „a fű sem fog nőni” az ágazatban a következő években.
K.Gy.: A fű nőni fog, bár valóban nehezített gazdasági környezetben kell dolgoznunk, de ez akár fel is gyorsíthatja a rendszerszintű átalakulást. Egyre nyilvánvalóbb lesz, hogy ez így nem folytatható. Emellett a kamarában sem áll meg az élet: folytatjuk az érdekvédelmi feladatokat a jogi háttérszolgáltatások megerősítésével, nagyobb hangsúlyt fektetünk a szakmaiságra, és már elkezdtük azoknak a szervezeti és szerkezeti átalakításoknak az előkészítését, amelyek a kamara jobb működését szolgálják majd.
L.R.: Nem tehetjük meg, hogy ne hagyjuk nőni a füvet. Szerte az országban osztálybezárások vannak, sorban járnak le a személyes közreműködői szerződések, létszámhiányos a szakdolgozói gárda. Ha jön az árvíz, muszáj valamit tenni, és ez egy esély lehet a hálapénzmentes, transzparens, betegbarát egészségügyi rendszer kialakítására.
N.M.: Az egészségügy megújításának nem minden eleme forrásigényes, van, ami nem kerül pénzbe. Szeretnénk az orvoskar számára fontos célkitűzésekre is fókuszálni, és ezekhez megnyerni a döntéshozók támogatását. Ilyen például az orvosi kamara égisze alatt működő szakmai kollégiumi rendszer kialakítása, ami garancia lenne arra, hogy az irányelvek kizárólag szakmai alapokon készülnének, és nem politikai szereplők megrendelésére.
Forrás: mok.hu
Magyar Orvosi Kamara
.jpg)
