Több ponton módosult a MOK Alapszabálya

A küldöttközgyűlés elején Álmos Péter MOK elnök tartotta meg az elnökség nevében annak éves beszámolóját , amit a küldöttközgyűlés elfogadott. Az alábbi írásbeli beszámoló képezte az alapját az elnök előadásának.

Ezután Szécsényi-Nagy Balázs, az Országos Felügyelőbizottság elnöke tartotta meg beszámolóját, amit szintén elfogadott az OKGY. Beszámolt egyebek között az Országos Felügyelőbizottság által a MOK egészén elvégzett, szervezetfejlesztési és gazdasági racionalizálás célú auditról is, melynek során minden megyei és országos szervezetet meglátogattak. A vizsgálat részletes eredményei a következő hétre lesznek készen.

Ezután csaknem 20 esetben szavaztak az Alapszabály egyes cikkejeinek módosításáról.

A legtöbb módosítást a törvény szövegében beállt változások és az egységesítés szándéka indokolták (pl. “megye” helyett “vármegye”), de sor került néhány jelentősebb módosításra is. Ezek között szerepelt, hogy – noha a 2023 márciusi, jogfosztó törvény nyomán az Etikai Bizottságok elkerültek a MOK-tól és így kihúzásra kerültek az Alapszabályból is – az OKGy az Etikai Kollégiumot továbbra is megtartotta az Alapszabályban, emellett határozatot hozott egy belső, a tagok számára érvényes etikai-fegyelmi szabályzat létrehozásáról is. Ezzel egyrészt a MOK tisztaságáról szeretnénk gondoskodni, másrészt kifejezzük, hogy az etikához ragaszkodunk, az országos etikai ügyek intézésének MOK-tól való elvételét károsnak, hibának – és törekvéseink szerint átmenetinek tartjuk.

Emellett rögzítették az Alapszabályban az időközi választásokra és az azokat követő mandátumhosszra vonatkozó, az Ekt-ben nem kellő egyértelműséggel meghatározott szabályok is.

Néhány, elsősorban a TESZT jog- és hatáskörére vonatkozó módosítási javaslat –  noha a többség támogatását igen – nem kapta meg a küldöttek kétharmadának szavazatát, így egyelőre nem módosult az Alapszabályban.

Mivel a felügyeleti szerv, a Belügyminisztérium a mostani módosítások mellett a következő fél évben a MOK-ot egy teljesen új Alapszabály megalkotására szólította fel, a nyitva maradt kérdések rendezésére annak közös megalkotásakor kerülhet sor.

forrás: mok.hu

MOK Heves Megyei Területi Szervezete
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.