A Magyar Orvosi Kamara reagálása Takács Péter egészségügyi államtitkár állításaira
A Partizánnak adott, 2025.04.04-én megjelent interjúban Takács Péter államtitkár azt állította, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) nem vett részt az Alapellátási Munkacsoport február 5-i ülésén. Ezzel szemben az igazság az, hogy a MOK két vezető tisztségviselője is ott volt, és aktívan részt vett az egyeztetésen. Az eseményről szóló összefoglalót tagjaink február óta elérik a MOK zárt felületén. A Kamara már két évvel ezelőtt javaslatot tett a háziorvosi kompetenciák bővítésére, és azóta is sürgeti ennek a területnek az újraszabályozását; remélhetőleg ennek első köre idén tavasszal megtörténik.
Az interjúban ugyancsak elhangzó, másik állítására reagálva: a MOK társadalmi kampánya nem újságok szalagcímeit, hanem a hivatalos, mindenki által megismerhető KSH, OECD és Eurostat adatokat teszi ismertté. Az adatok és azok forrásai a Kamara kampányplakátjain és a tobbeterdemel.hu oldalon is elérhetőek.
A MOK februárban azért indított társadalmi kampányt, mert a magyar lakosság egészségére és egészségügyi ellátására nem jut elegendő figyelem, jobbítási akarat, forrás. A MOK – ahogy eddig is tette -,  továbbra is tárgyal a kormány és az egészségügy irányításának képviselőivel, aktívan részt vesz a munkacsoportok tevékenységében, azonban a tárgyalást önmagában nem tekinti eredménynek. Az egészségügyi ellátórendszer működésének tényleges jobbításához jelentős állami forrásbővítésre, valamint konszenzuson alapuló, megtervezett, és következetesen végigvitt strukturális, financiális és kulturális reformra van szükség. Ezek érdekében a MOK tovább folytatja a társadalmi kampányt.
Forrás: mok.hu
MOK Heves Megyei Területi Szervezete
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.